Majd’ háromszáz kilométer megtétele után Tarfaya város közelében vert tábort a 2010-es Budapest-Bamako-rali mezőnye. Az egységeket technikai problémák hátráltatják – a „Nagy Afrikai Futam” hivatalos asszisztencia partnere, a Sandlander szakembereinek napról napra több a feladata.
Posts Tagged ‘Tarfaya’
Egyre több a technikai probléma a 2010-es Bamako Rallyn
Beküldte Budapest-Bamako 2011 on január 26th, 2010
Nagy Afrikai Futam 2010 – A BamaROKko szervezése
Beküldte Budapest-Bamako 2011 on január 25th, 2010
A Budapest-Bamako Rally 9. napján érthető módon Nádor Péter beszámolójának lényegi része nagyobb részt a kalandokkal és a Raid Adventure team Slovakia-1 megmentésével foglalkozott. Ennek ellenére mind Pétertől, mind pedig az egyéb forrásaimból igyekeztem fényt deríteni arra a témára, hogy: a) Milyen szervezési hibákra lettek figyelmesek a helyszínen jelenlévő versenyzők? b) Akkor hogyan és hányan [...]


Bamako Time
Kategória:
Tags:


