Szenzációs Budapest Bamako rally finish
Az eddigi legnagyobb sikerű Budapest-Bamako rally ért véget Mali fővárosában. A tavalyi csonka futam után most valóságos népünnepély fogadta a résztvevőket.
Ma délután három órakor a Mali fővárosban hivatalosan is véget ért a hatodik Budapest-Bamako. Minden eddiginél látványosabb befutón afrikai dobosok és táncosok köszöntötték a mezőny tagjait. Mali és nemzetközi tévétársaságok kamera össztüzében zajlott a befutó. Az elsők között érkezett meg a rozsdás kis Polski, amelynek útjához sokan nem fűztek nagy reményt. Hihetetlen, hogy itt vagyunk, de megcsináltuk, mondták önfeledten a Rat Polski csapat tagjai. Nemsokára őket követte a Zastava és a szlovén Renault négyes is.
Versenyzők közül elsőként az Ulrich házaspár futott be, őket követte a többi versenycsapat. Kőváry Barna az utolsó 5o métert gyalog, sprintelve tette meg, hogy a 15 órás szintidőt teljesíteni tudja. A szabályok szerint az autónak nem kell áthaladni a célkapun, elég ha a csapat egy tagja beér a feladatlappal.
160 induló csapatból mindössze 125-en érkeztek meg Bamakóba. A 40 versenycsapat közül pedig 18-an tudták teljesíteni a szintidőt. A résztvevőket a mali turisztikai miniszter köszöntötte, aki személyesen is megköszönte az országuknak szavazott bizalmat. Mint ismeretes, két héttel ezelőtt több európai kormány arra intette polgárait, hogy ne utazzanak Maliba.
Nem sokkal a befutó után kezdetét vette a szokásos eves bamakói autópiac, ez a nap a mali autókereskedők éves örömünnepe, ilyenkor jóval olcsóbban tudnak jó minőségű terepjárókhoz hozzájutni. Az indulók közül már többen túladtak járművükön, a piac holnap és holnap után is folytatódik.
Este kilenckor záró ceremóniával hivatalosan is véget ért a hatodik Budapest-Bamako.
Az adományok jelentős részét holnap adják át az Afrikai-MagyarEgyesület és a Kádár Sped kamionjából a különböző helyi szervezeteknek.
Budapest Bamako 2011 Rally Eredmények:
| Helyezés | Rajtszám | Csapatnév | Összpontszám |
| 1 | 18 | GOGO DB Team | 1053 |
| 2 | 15 | Drink Team | 1025 |
| 3 | 38 | Raid Adventure Team | 1008 |
| 4 | 23 | White Elephant | 984 |
| 5 | 6 | Vadludak | 966 |
| 6 | 1 | Safety Car | 928 |
| 7 | 12 | Duna TV | 918 |
| 8 | 26 | PROMETEIA | 896 |
| 9 | 19 | Team Funck | 849 |
| 10 | 36 | Team Always Sick But Never Dies | 844 |
| 11 | 8 | Savaria Motorsport Team SE | 736 |
| 12 | 29 | Norwegian Budapest-Bamako Team | 708 |
| 13 | 34 | Arro’ Architetti | 660 |
| 14 | 5 | Redda Posta Bamako Team | 518 |
| 15 | 7 | Vedd Észre | 492 |
| 16 | 33 | Islanders | 453 |
| 17 | 25 | Lenke | 427 |
| 18 | 32 | Solter 3 | 414 |
| 19 | 35 | Team Oljeskiftexpressen | 385 |
| 20 | 3 | BAmaKŐ | 374 |
| 21 | 21 | Afroteam | 364 |
| 22 | 161 | Egerszeg AirCraft | 250 |
| 23 | 30 | Solter 1 | 221 |
| 24 | 11 | Safari Race | 201 |
| 25 | 24 | Redeco Team | 198 |
| 26 | 28 | CCT-Team | 196 |
| 27 | 169 | MárkASzerviz | 162 |
| 28 | 2 | Tubi Team | 136 |
| 29 | 9 | MCG Films Team | 111 |
| 30 | 27 | Fischer Motorsport | 109 |
| 31 | 37 | Crazy Boabab | 65 |
| 32 | 39 | Space Station Plc | 13 |
| 33 | 20 | Team Hawaii | 2 |
| 34 | 16 | makezdtemSanyikám | -33 |


Bamako Time

Posted in
Tags: 

